A Szent Bernáthegyi megjelenése ellenére korántsem bamba mamlasz, vagy ártalmatlan behemót, akivel szemben mindenki mindent megengedhet magának. Voltaképp falkában teljesen normális kutyaként viselkedik. Ha nem provokálják békésen elszöszmötöl, de ha egy kellőképpen kekec kutya kizökkenti béketűréséből – tekintettel súlyára és méreteire – bizony kellő nyomatékkal képes rendezni a félreértéseket.

Természetéből fakadóan nem házőrző típus, s noha egyes egyedei rendelkeznek eme képességekkel, alapvetően nem bizalmatlan, agresszív típus, sokkal inkább nyitott és barátságos jellemű. Előszeretettel aposztrofálják gyermekek mellé való „dada-kutyának” is, valójában erre a szerepre (ha létezik egyáltalán ilyen) csak fokozott figyelem mellett alkalmas. Hiába viseltetik barátságosan és türelmesen az emberrel és gyermekekkel e „jóságos hegyomlás”, egy rosszul időzített megindulás, vagy elhamarkodott forduló és kész a baj: a kutya önhibáján kívül, emberpalánták repülnek a szélrózsa minden irányába...

Mindezek ismeretében úgy vélem, hogy a Szent Bernáthegyi csak olyan felelősségteljes ember számára alkalmas kutya, aki tisztában van a fajta tartásának nehézségeivel és ennek tudatában képes felvállalni azt, de mindenekelőtt tiszteli a bernáthegyi múltját és tenni akar a jövőjéért, odaadó elkötelezettje, sőt elvakult szerelmese a fajtának, egyszóval nem csupán egy kutyát, hanem egy Szent Bernáthegyit szeretne társául.