A fej: Nem túlzás, ha azt állítjuk, a legfontosabb, az első helyen áll. Felsorolni sem könnyű, mi mindenről adhat támpontot. A vizsla esetében a száraz, nemes, egyenes orrhátú, telivér jellegen túlmenően, a típus az arckifejezés, a tekintet, a figyelem, a kontaktus, az érdeklődés, a jóindulat, a megfelelni akarás tükröződése… A taníthatóság, vadászati alkalmasság, vagyis amitől magyar vizsla, arról elsősorban a fej, a fejen látható jelzések összessége árulkodik.

A szemszín: Súlyos hibát vétenek azok, akik ebben a kérdésben engedményeket tesznek. A világos szemszín nagyon nehezen kiküszöbölhető, genetikai probléma. A magyar vizsla melegbarna szemei, rajongást és értelmet sugárzó tekintete, legendás arckifejezése egy csapásra elveszik a világító, világos szemekkel.

A farok: A figuratív vadmegállásnál egyensúlyi és esztétikai okokból, a gyors fordulatoknál, az úszásnál és egyes jármódokkal a vizsla farka segíti a mozgás harmóniáját és dinamizmusát, mintegy kiegyenlítő szerepet játszva a helyzetváltoztatások plasztikusságában. Ezért is nem kurtítjuk.

A szín: Szerencsés megfogalmazás a zsemlyesárga. Mert van világosabbra és kissé sötétebbre sütött zsemlye. A mindegyik zsemlye jó, ha a tésztája jóra sikerült. Utaltunk rá, hogy a sárga ősi sivatagi szín, a tevéé és az oroszláné is. A lényeg, hogy nem vörös, és nem barna, és nem fakó.

Szőrzet: Mostanában kissé elhanyagolt kérdés, ugyanis a régi magyar vizslák szőrzete bár kissé világosabb tónusú, de merevebb, kicsit hosszabb, időként kevertebb (néhány világos szőrszál) és sűrűbb volt. Jobban ellenállt az időjárás viszontagságainak. E tekintetben inkább visszaesés mutatkozik. Régi tapasztalat, hogy a világosabb színűek szőrzete kissé durvább, így vadászatra alkalmasabb.

Mozgás: A standard pontosan fogalmaz. Ne felejtsük azonban, a vizsla nem volt sprinter, az alkata is úgy alakult ki, hogy az apróvadban gazdag területeket vadászta kitartóan, szorgalmasan dolgozott, nem sok hibát vétett, bármilyen fedett is volt a terep. Nem volt szükség a száguldásra, a kiváló, a legnagyobb augusztusi kánikulában is működő, soha "be nem sülő" orrjóságra annál inkább.

Testmagasság: Soha ennyi vita nem folyt még a magyar vizsláról, mint a méreteket illető kérdésekben. Minden szakember tudja, hogy a szimmetria és az egyensúly a döntő, továbbá, hogy a magassági méretek növelése semmire nem jó. A vizsla mindig középméretű vadászkutya volt. Munkában, versenyben is mindig a középméretű vagy esetenként az alacsonyabb vizslák jeleskedtek. Hosszú lábú, túlméretezett egyedekre a magyar vizslafajtának nincs szüksége. A képességek, a kvalitások nem ettől függenek. Más kérdés az, hogy legkönnyebb egy kutyáról azt megállapítani, hogy kicsi vagy nagy. A standard méretei bőséges lehetőséget kínálnak a megfelelő variációkra, az ezen túlmenő értékhatárokat átlépő egyedeket már csak különleges érték esetén érdemes tenyésztésbe vonni.